A nagyszülői szeretet

Papa és mama is imádta az első unokát! Azután, ahogy nőtt a gyermek, úgy lett egyre több konfliktus a szülők és a nagyszülők között a gyereknevelés mikéntje miatt. Fiú (és igencsak eleven fiú) lévén mi próbáltuk erős kézzel fogni, megszabtuk a határokat, amely határok egy vasárnapi mamás-papás látogatás alkalmával 3 óra alatt porba hulltak. Utána két nap volt, mire a gyerek helyrerázódott és már nem próbálta azokat a dolgokat csinálni, illetve kikövetelni, amiket a nagyiéknál lehetett. Mert mamánál-papánál MINDENT lehetett!

„Úristen, ilyeneket engednek meg a fiamnak, nekem a negyedét nem engedték”. Először próbáltuk szépen megbeszélni az „ősökkel”, mit miért ne engedjenek, ne tömjék édességgel a gyereket…. Azután volt, hogy összevesztünk. Azután be kellett látnunk, hogy nekünk is engedni kell a vasakaratból. És szüleim is belátták, hogy mindent nem engedhetnek meg, mindent nem hagyhatnak rá a gyerekre, hiszen náluk is kellenek a határok, még ha ezek a határok sokkal tágabbak is, mint itthon – különben a gyerek a fejükre nő. És nagyjából, mire megszületett a lányom, így dűlőre is jutottunk ebben a kérdésben. 

A nagyszülői szeretet tényleg teljesen más, mint a szülői. Ők úgy vannak vele, majd a szülők embert faragnak a gyerekből úgy, ahogy annak idején ők tették velünk. Az ő dolguk most szeretni, kényeztetni, majmolni. A mi dolgunk pedig, hogy engedjünk, és próbáljunk valamilyen kompromisszumos megoldást találni, ami mindkét félnél működik. Ha jó a kapcsolat szülő és nagyszülők között, akkor ez nem fog problémát okozni! 

Időbe telik, de  működni fog!