Nem vagyunk nagy focirajongók, de az EB és VB majdnem minden meccsét mindig nézzük, szurkolunk, sörözünk, nasizunk…, valahogy megvan a hangulata ennek!
2016 június 10-én elkezdődött a foci EB.
Néztük is a meccseket, a három, a hat és a kilenc órait is. Elsőszülöttünk belelépett abba a korba, amikor már ő is szívesen nézi, pláne, hogy az oviban ő is járt ovi focira!
Már az első meccs után értette a szöglet, a szabadrúgás, a tizenegyes fogalmát, a középkezdést és mindent, amit apukájával elmagyaráztunk neki. Egyedül a les volt az, amihez kellett pár nap, mire megértette.
Gondolom azért értett meg mindent ilyen gyorsan, mert fiú lévén ez kódolva van a génjeibe!
Aztán eljött a várva várt nap, a magyar válogatott első EB meccse Ausztria ellen. Bevallom töredelmesen, apával nem fűztünk nagy reményeket ehhez a meccshez (ezúton kérek elnézést kis országunk válogatottjától!!! ), de a gyereknek csak annyit mondtunk: „Kisfiam, lehet, hogy a magyarok fognak veszteni, de nem baj, mert már az is nagy szó, hogy kijutottunk” !
Azért szurkoló magyarok lévén kifestettem a gyerek arcát piros-fehér-zöldre és adtam neki egy magyar zászlót!
Tudjuk, hogy őrületes volt a magyar csapat menetelése és bár gyermekünk sírt, amikor kiestünk, sikerült megvigasztalnunk azzal, hogy ősszel lehet nekik újra szurkolni a VB selejtezőkön.
Minden meccs után telefonon konzultált nagypapájával, kielemezték a látottakat és megbeszélték, hogy a semleges meccseknél ki, kinek drukkol majd.
Az EB-t továbbra is nézzük, csak most már takarékon, nem ordítva, nem örömtáncot lejtve, hanem amolyan csendesen!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: