Hát, eljött a nagy nap! Reggel 6-kor, az utolsó pillanatban keltettük kislányunkat, nehogy eszébe jusson enni vagy inni.
Negyed hétkor indultunk a kórházba.
Mentünk lefele a lépcsőn, a gyerek persze nem engedte, hogy megfogjam a kezét, már pont mondani akartam, hogy lassan, odafigyelj, amikor félrelépett, és előre arccal leesett három fokot.
Felkaptam, persze ordított, elharapta a száját, dőlt belőle a vér, jól fel is dagadt és megütötte a fogát. Gondoltam is magamban, na tuti, hogy emiatt nem fogják megműteni.
A kocsiban, az ölemben megnyugodott.
Felkaptam, persze ordított, elharapta a száját, dőlt belőle a vér, jól fel is dagadt és megütötte a fogát. Gondoltam is magamban, na tuti, hogy emiatt nem fogják megműteni.
A kocsiban, az ölemben megnyugodott.
Odaértünk a kórházba, jelentkeztünk a betegfelvételen, majd felmentünk az osztályra. Ott a folyosón vártunk, míg az előző beteg elhagyta a szobánkat. Magán szobát kértünk, úgy gondoltuk, ez a megoldás mindenkinek sokkal jobb lesz. A szobában két ágy volt, tv a közszolgálati adókkal, éjjeli és ruhás szekrény, mosdó.
Jött a nővérke, kb. negyed kilenckor,
hozta a bódító löttyöt, amit kis szörpibe kellett belekeverni, de a gyerek még az édes szörppel sem itta meg! Nővérke elment bódító kúpért, közben én beledugtam a nyelvem az „ innibe”, hát nem csodálkozom, hogy nem itta meg, mert még szörppel is olyan keserű volt, mint az epe! Kúpot benyomta, majd elment.
Két perc múlva a gyerek mozgása már bizonytalan volt, úgyhogy ölbe vettük.
Újabb két perc múlva már úgy nézett ki szegénykém, mint aki kábítószerezett, csak vigyorgott, a szemei üvegesek voltak, összeakadtak a szavak, el volt ernyedve.
Kicsit mosolyogtunk rajta, utána elsírtam magam, mert szörnyű érzés és látvány volt!
Fél kilenc után valamivel jött a műtős fiú, de végül apa vitte ölbe a műtőig a kiscsajt. Ott átvette a műtős fiú, adtunk neki puszit, majd bevitték a műtőbe, én pedig csak sírtam, sírtam.
Ekkor volt 8 óra 40 perc. A doktornő azt mondta, mindennel együtt 40 perc a műtét.
Két perc múlva a gyerek mozgása már bizonytalan volt, úgyhogy ölbe vettük.
Újabb két perc múlva már úgy nézett ki szegénykém, mint aki kábítószerezett, csak vigyorgott, a szemei üvegesek voltak, összeakadtak a szavak, el volt ernyedve.
Kicsit mosolyogtunk rajta, utána elsírtam magam, mert szörnyű érzés és látvány volt!
Fél kilenc után valamivel jött a műtős fiú, de végül apa vitte ölbe a műtőig a kiscsajt. Ott átvette a műtős fiú, adtunk neki puszit, majd bevitték a műtőbe, én pedig csak sírtam, sírtam.
Ekkor volt 8 óra 40 perc. A doktornő azt mondta, mindennel együtt 40 perc a műtét.
Vánszorogtak a percek,
alig vártam a 9 óra 20 percet. És el is érkezett, de a gyerek sehol. 25-kor se, 30-kor se. 35-kor szólt ki a doktornő, hogy minden rendben, csak kicsit nehezebben ébred. Az orrmandulája nem volt extrém nagy, a füle viszont nagyon csúnya volt. 40-kor kihozták a műtőből, szegénykém csak ordított. Bementünk a szobába, az ölembe adták, nyugtattam, mert csak sírt és sírt, és olyan furcsán vette a levegőt, gondolom az altatás alatti lélegeztetés vagy intubálás miatt. Elég hamar, 10 perc alatt megnyugodott és vissza is aludt. Egy óra múlva ki kellett mennem a mosdóba, átadtam az apukájának, persze felébredt és amíg vissza nem értem, ordított. Aztán az ölembe visszaaludt. Ez kb 2 óráig tartott. Utána már ihatott egy kis teát. Miután teljesen magához tért, az volt az első dolga, hogy bár nem direkt, de kitépte a kezéből a kanült. Hála Istennek, nem tettek bele másikat!
Ezután hamar visszatért a lendülete, mehettünk sétálni (persze úgy kellett visszafogni, hogy ne rohanjon), később ehetett fagyit, joghurtot.
Ezután hamar visszatért a lendülete, mehettünk sétálni (persze úgy kellett visszafogni, hogy ne rohanjon), később ehetett fagyit, joghurtot.
Így telt el a műtét napja.
Az éjszaka nagyon nyűgösen telt, sokszor felsírt álmában és nagyon nyugtalan volt. Reggel pedig megkaptuk a zárójelentést és mehettünk haza.
Az éjszaka nagyon nyűgösen telt, sokszor felsírt álmában és nagyon nyugtalan volt. Reggel pedig megkaptuk a zárójelentést és mehettünk haza.
Túl vagyunk rajta és nem is volt olyan nehéz, mint gondoltuk, de azért remélem nem kell többet ilyen tortúrának kitenni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: