Hát, eljött ez az idő is!
Újra munkába álltam, a nagy elkezdte az iskolát, a középső az óvodát.
Kezdjük a sulival!
Első osztály, oviból érkezés, ahol még minden a játékosságról szólt, ahol még mindenért többször szóltak az óvónénik, ahol még semmi nem volt olyan komoly! Erre a változásra átállni egy hatéves gyereknek bizony idő kell!
Nekünk olyan tanítónénik vannak, akik sportosztály lévén (ahol a lányok száma bizony elenyésző) kemény kézzel fogják a gyerekeket! Ezzel nincs is bajom! Csak nagyon úgy fest a dolog, hogy az én csemetémnek ez az átállás bizony nem megy két hét alatt. Az eszével nincs gond, az órák érdeklik és jól is teljesít, ügyes, ha odafigyel arra, hogy mi a feladata!
Mert bizony van úgy, hogy „nem hallja”, hogy minden tárgyat, ami a képen van, ki kell színezni, és ő csak egy párat színez ki!
Erre persze a legrosszabb nyomdát kapja, az elefántot (a közepes az oroszlán, a legjobb a bagoly)! Ilyenkor mérges vagyok, mert tudom, mire képes és ezt elrontani a figyelmetlenséggel, hááát…
Aztán van, hogy a mosdóba tanúsított magatartása miatt kap elefántot – eddig nem nagyon látott piszoárt, a suliban viszont van, és ráadásul még el is van dugulva! Így állandóan huzigálni kell, mert olyan érdekes, ahogy a víz lassan lefolyik! Az eddigi számvetés 3 elefánt, 3 oroszlán, 11 bagoly órai munkára, 7 bagoly ebédre (mert mindig megeszi az ebédet)!
Tehát nagyon jó átlag, csak az a három elefánt ne lenne – nagyon rosszul tudom lelkileg megélni, mikor kap egyet! Ezt még meg kell tanulnom nekem is kezelni! Kicsit olyan érzés, mint amikor én kaptam anno rossz jegyet az iskolában – azt is nagyon utáltam!
Aztán itt van ugye a középső!
Óvoda, nagyon jól indult az első reggel, de ugyanabban az oviban vagyunk, és az udvaron bizony találkoztunk! Na onnantól el sem akarta engedni a kezemet, a gyerekeket hessegette el tőlem, hogy „én anyukám”, és hasonlók! Az udvarról bemenetelnél meg persze hiszti, hogy nem jöhet velem! Persze, megértem, hiszen látja, hogy idegen, vele egykorú gyerekek fogják a kezemet…
De ez a helyzet két hét elteltével is csak egy nyúlfaroknyit javult, és akármilyen megértőek a kollégák, azért ez is frusztrál egy kicsit!
A legkisebb még mindig egy tündér,
semmi nem tudja kizökkenteni a nyugodtságából! Ugyanúgy végig alussza az éjszakát, a nap közbeni alvással sincs gond, az evéssel se… Van egy másik anyuka, aki vigyáz rá, amíg mi dolgozunk (hiszen még csak fél éves), nem vette zokon a dolgot, és még jobban tudunk örülni, mikor meglátjuk egymást, pedig azt hittem, az eddigi egymás iránti rajongásunkat nem lehet überelni!
És végül itt vagyok én! Jó érzés újra a társadalom hasznos tagjának gondolni magam, jó kiszakadni itthonról! Egy új közösségbe kerültem, ahol nagyon jól érzem magam, a kollégák kedvesek, a gyerekek cukik! A saját gyerekeimhez is több türelmem van, mert megbecsülöm a velük töltött időt! Úgy érzem, most minden a helyén van! Nem mondom, hogy nem vagyok fáradt, jól esne néha egész nap aludni, ugyanakkor ez jól eső fáradtság, és valahonnan mindig jön az utánpótlás erőből!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: