Mióta unokánk van, észrevettem magamon, hogy sokat vesztettem a lazaságomból. Mindent ezerszer átgondolok (most már Botond szemszögéből is), mindenre sokkal érzékenyebben reagálok.
Mondjuk úgy, kissé rapszodikusan alszik.
Van hogy az apróbb alvásokat leszámítva egész nap fent van. Ez szöget ütött a fejembe. Ráadásul a kiságyában nem alszik el, mindenképp anyukája altatja a nappaliban.
Aggódom a lányunkért, szeretném, ha könnyebb lenne az élete, mert nagyon lelkiismeretes és nagyon alárendeli magát a gyereknek.
Persze innen könnyen mondok én bármit.
Meghallgatja, elmosolyodik…
Azt leszögeztem, hogy itt nálunk a gyerek a hálóban alszik. Ez volt az első alkalom, hogy valami másképp van a nagyiéknál, mint otthon. Sok ilyen lesz még, mert amellett, hogy a gyereknek állandóság kell, úgy tervezem, hogy már az elején nőjön bele abba, hogy a nagyiéknál sok minden másképp van. Biztos lesz, amiben engedékenyebbek leszünk és olyan is, amiben sokkal szigorúbbak. Kíváncsian várom, pár év múlva, hogy nyilatkozom majd erről.
Na szóval. A gyerek evett, tisztába lett téve, jöhetett a délutáni alvás. A szülők jó érzékkel ekkor indultak el egy kicsit kettesben lenni, intézni ezt-azt, vásárolni, stb.
Botond kornyadozott a karomban. Bevittem a hálóba, bekapcsoltam az altatózenét, majd a nagypapa ledőlt mellé.
Pár perc múlva mindketten édesdeden aludtak!
Ennyi 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: